Az M1-es autópályán fosztották ki az autót
Előzetesben a cseheket meglopó koszovói testvérpár
Előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Városi Bíróság hétfőn azt a két szerb állampolgárságú, koszovói férfit, aki egy cseh rendszámú autót fosztott ki a múlt héten az M1-es autópályán.
2012.12.03 19:23MTIMáté Kinga indoklásként elmondta: feltehető, hogy a gyanúsítottak a szabadlábon hagyásuk esetén, tartva a felelősségre vonásuktól, kivonnák magukat az eljárás alól, akár az ország elhagyásával is nehezítenék a nyomozást. Hozzátette, a döntés indoka volt a két férfi büntetett előélete is, valamint az a tény, hogy a közelmúltban sok bűncselekmény történt az országban hasonló módszerrel, a gyanúsítottak pedig további bűnelkövetés részesei lehetnek.
Az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján az olvasható, hogy a két - ott albán állampolgárként azonosított - férfi múlt péntek reggel kiszúrta egy cseh rendszámú autó kerekét egy Győrhöz közeli autópálya-pihenőben, majd a kereket cserélők figyelmét elterelve elemeltek a kocsiból mintegy 200 ezer forintnyi értéket.
A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozók "a sértettek leírása és saját személyismeretük alapján" azonosították az elkövetőket, s a testvérpárt, a 37 éves és a 40 éves férfit másnap hajnalban Budapesten elfogták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


