Az idei lopások 230 milliós kárt eredményeztek
Újabb kábellopás az 52-es villamos vonalán
Újabb kábellopás történt Budapesten szombat hajnalban, ezúttal az 52-es villamos vonalán rongáltak meg műszaki berendezéseket az elkövetők.
2012.10.27 13:50MTIA XX. kerületi Vörösmarty utcai gépház előtt lévő betáplálási táppont elektromos szekrényét rongálták meg az elkövetők, valamint elloptak 20 méter kábelt. Emiatt az 52-es villamosok csak a Nagysándor József utcáig közlekedtek, onnan pótlóbuszok vitték az utasokat a reggeli órákban. Az anyagi kár a BKK becslése szerint 200 ezer forint.
A BKK ezúttal is azt kéri, ha bárkinek információja van a lopással és rongálással kapcsolatban, akkor hívja a rendőrséget, vagy a BKK ügyfélszolgálatát. A kábellopások visszaszorításáért és a tolvajok kézre kerítéséért Vitézy Dávid, a BKK és Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója augusztusban nyomravezetői díjat, 250 ezer forintot ajánlott fel azoknak, akik értékelhető felvilágosítást adnak a tolvajokról, 500 ezer forintot pedig azoknak, akik olyan felvásárlókról adnak használható adatokat, akik úgy is átvesznek rézvezetéket, hogy nem bizonyosodnak meg az eredetéről.
A központ összesítése szerint ebben az évben eddig mintegy 25 kilométer fémkábelt loptak el, a kár meghaladja a 230 millió forintot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


