Több milliárdos kárt okozhattak
Előzetesben a befektetési csalás gyanúsítottjai
Kedvező befektetési lehetőség ígéretével százakat becsapva több milliárdos kárt okozhattak azok a napokban előzetes letartóztatásba került gyanúsítottak, akik ellen több rendbeli csalás bűntette miatt folytat eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda.
2012.11.29 10:43MTI Az előzetes letartóztatásba helyezett két budapesti lakos - a 32 éves F. Attila, a 47 éves H. Izabella - és a szabadlábon védekező 29 éves T. Szabolcs, valamint még ismeretlen társaik több száz sértettnek okoztak kárt azzal, hogy kedvező befektetési lehetőséget, kiemelt, 10-50 százalék közötti hozamot ígérve vettek át különböző pénzösszegeket.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottaknak - akik egymillió forinttól tízmilliókig terjedő összegeket vettek át - a pénz befektetésére szándékuk, lehetőségük nem volt, valódi befektetői tevékenységet nem végeztek. A bűncselekmény elkövetésével okozott teljes kárérték több milliárd forint is lehet - írta közleményében a rendőrség. Hozzátették, hogy a több százra tehető sértetti kör feltérképezése, valamint az álbefektetésekkel okozott kárérték pontos megállapítása folyamatban van.
A Népszabadság csütörtökön arról írt, hogy legalább 4-4,5 milliárd forintot gyűjtöttek az álbrókerek másfél év alatt egy nagykátai kötődésű ikerpár által irányított budapesti központú befektetésgyűjtő szervezetnek. A lap szerint a híres és gazdag befektetők többsége, valamint azok, akik túlságosan hangosan követelték a pénzüket, és rendőrséggel vagy erőszakkal fenyegetőztek, egy ideig határidőre meg is kapták a pénzüket. A többség - becslések szerint 1000-1200 emberről lehet szó - azonban már az első befektetése után sem kapott hozamot vagy messze nem annyit, amennyit ígértek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


