Kecskemét

Tizenhat évet kapott a gyermekeivel fajtalankodó apa

Nem jogerősen tizenhat év fegyházbüntetésre ítélt egy középkorú, két kisfiával fajtalankodó izsáki férfit a Kecskeméti Törvényszék szerdán.

2012.11.28 15:11MTI

A bírói tanács két rendbeli nemi erőszak bűntettében találta bűnösnek a vádlottat, aki folytatólagosan követte el a bűncselekményt kiskorú gyermekei sérelmére. Sárközy Szabolcs bíró az ítélet indoklásában kifejtette: a férfi bűnösségének foka kiemelkedő, előzőleg két alkalommal volt büntetve. Korábban kiszabott 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetését is le kell töltenie.

A vádirat szerint a férfi 2007 októberétől kezdődően a lakásában heti rendszerességgel fajtalankodott gyermekeivel. Amikor a fiúk ellenkeztek, gumibottal vagy bottal bántalmazta őket, illetve további veréssel fenyegetőzött.

Az ügyészség szerint a vádlott négy éven keresztül követte el a bűncselekményt. Élettársa 2007-ben költözött el tőle, azt követően az akkor 9, illetve 7,5 éves gyereket az anya és a vádlott egymást hetente váltva nevelte. A férfi édesanyja és nővére gyakran kijárt az Izsák külterületén lévő tanyára segíteni, ahol az apa a gyerekekkel egyedül élt.

A vádlott a bíróságon nem tett vallomást, ezért a bíró a nyomozás során tett vallomásait olvasta fel a tárgyaláson, de a férfi azokban sem beszélt a bűncselekmény elkövetéséről.

A gyerekeket több alkalommal kihallgatták, pszichológus is megvizsgálta őket. A fiúk a vallomásaikban részletesen beszámoltak az esetekről.

A férfit nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, folytatólagosan elkövetett, szemérem elleni erőszak bűntettével vádolta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, az előzetes letartóztatásban lévő vádlott és védője fellebbez bizonyítottság hiányában történő felmentést kérve. A per másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.