Vevőjét tanúként hallgatták ki
Jegyhamisítót fogtak el a rendőrök Budapesten
Jegyhamisítót fogott el a rendőrség a fővárosi Nyugati pályaudvari aluljáróban, ellene magánokirat-hamisítás miatt eljárást indítottak.
2012.11.07 16:05MTIA 18 éves fiatalember a rendőrség szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy kedd délután az aluljáróban a 3-as metró bejáratánál bizonytalan eredetű, nem kereskedelmi forgalomból származó, vélhetően hamisított BKK vonaljegyet adott el.
A rendőrök felfigyeltek az esetre, igazoltatták, majd előállították a férfit, ruházatának átvizsgálásakor négy, vélhetően hamis gyűjtőjegyet és két vonaljegyet is találtak nála, amelyeket lefoglaltak. Az elkövető elismerte tettét. Vevőjét a rendőrök tanúként hallgatták ki, ő azt mondta, abban a hiszemben vásárolta a 320 forintos jegyet a gyanúsítottól 305 forintért, hogy az valódi.
A rendőrség indítványozta az elkövető előzetes letartóztatásba helyezését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


