Hivatalos okiratokat hamisítottak
Magyar kapcsolattal rendelkező irathamisítókat fogtak el a csehek
Magyarországon is tevékeny volt az a hivatalos iratokat hamisító banda, amelynek 17 tagját a napokban vette őrizetbe a cseh rendőrség.
2012.08.31 18:04MTIA cseh hatóságok hivatalos okiratok - személyazonossági igazolványok, útlevelek, vezetői jogosítványok - hamisításának gyanújával már büntetőeljárást is indítottak az őrizetbe vett személyek ellen, akik között bolgárok, albánok, csehek, egyiptomiak és ukránok is vannak. Az őrizetbe vettek a szóvivő szerint a banda "csúcsemberei". Amennyiben bebizonyosodik bűnösségük, akár 10-15 éves szabadságvesztést is kaphatnak.
A csoportnak négy irathamisító műhelye volt, három prágai magánlakásokban, egy pedig Magyarországon. A nemzetközi hamisító csoport központja Csehországban volt, de a dokumentumokat más európai országokban is árulták átlagban 1500-1800 eurós áron. Cseh szakértők szerint olyan rendkívül jó minőségű hamisítványokról volt szó, hogy azokat egyszerű rutinellenőrzés közben nem lehetett felismerni.
A cseh dokumentumokon kívül elsősorban szlovák, bolgár, belga, holland, finn dán iratokat, illetve a volt szovjet köztársaságok iratait hamisították. Hanták azt állította: nagy a valószínűsége annak, hogy ez a csoport ellenőrizte az utóbbi évtizedben a hamisított személyi iratok egész csehországi és részben külföldi piacát is. "A dokumentumok iránt a menekültek érdeklődtek, mert segítségükkel bejutottak a schengeni övezetbe. Eddigi ismereteink szerint olyan személyek is kaptak hamis iratokat, akik ezek segítségével kívánták elhagyni hazájukat, ahol bűncselekményt követtek el" - magyarázta Hanták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


