Múlt héten öntötték le
Sikerült eltávolítani a festéket az amerikai katonák emlékművéről
Eltávolították a sárga festéket az amerikai katonák múlt héten megrongált szigligeti emlékművéről.
2012.11.06 09:25MTIBalassa Balázs, a Veszprém megyei település független polgármestere elmondta: az esős idő ellenére az önkormányzati dolgozóknak hétfőn sikerült eltávolítani a narancssárga festéket az 1944-ben, a településen lezuhant amerikai repülőgép katonáinak emlékművéről. Hozzátette: sajnos, ahogy számítottak arra, a vésetből több helyen kioldódott a fekete festék, illetve sok helyen elhalványodott a felirat.
Beszámolt róla, hogy a sajtóhíreket hallva jelentkezett egy tapolcai kőfaragó, aki felmérte a károkat és várhatóan rövidesen elkezdi a javítási munkákat. A második világháborúban lezuhant amerikai katonák szigligeti emlékművét a múlt héten rongálták meg, arra sárga festékkel a "gyilkosok, kollaboránsok" feliratot festették.
Az emlékművet az 1944-ben németországi célpontok ellen induló B24-es repülőgép öt amerikai katonájának emlékére 2000-ben emelte a Szentháromság kápolna mellett - közel a helyhez, ahova a repülő lezuhant - a honvédség, a megyei és helyi önkormányzat és több más szervezet. A rendőrség hétfőn rendelt el nyomozást az ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


