Tragédia Derecskén
Egy egyéves kisgyerek fulladt az aknába
Fedett volt az a szennyvízderítő akna, amelyikbe belefulladt egy egyéves kisgyerek még hétfőn a Hajdú-Bihar megyei Derecskén. A szennyvízderítőt éppen ürítették, ezért távolították el a záró fedelet az egészen szűk, 25-ször 25 centiméteres nyílásról - tudta meg az MTI tudósítója kedden a helyszínen.
2008.06.03 17:06MTIA szűk nyíláson keresztül csak egészen kicsi gyerek eshetett a gödörbe. A történteket azonnal észlelő édesapa sem tudott a gyerek után ugrani, hogy kimentse, s bár különféle eszközökkel a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült kihúznia a kisfiát az emésztőből, a gyerek életét már nem tudták megmenteni.
Egy nappal a tragédia után szinte teljesen kihalt Derecskén a Vasvári Pál utca. Kedden ürítik a kukákat az utcában: az emberek szótlanul kihúzzák a telt edényeket, aztán gyorsan visszasietnek a házukba, s bezárják a kapukat. Úgy tűnik, senkivel nem akarnak szóba állni, különösen nem idegennel. Az egész várost megrázták a történtek - mondta az MTI tudósítójának jóval távolabb a Vasvári utcától az egyik helybeli.
Akik ismerik, tisztességes, becsületes embereknek tartják a kétgyerekes családot. A szerencsétlenül járt egyéves kisfiúnak egy óvodás bátyja van, a fiatal házaspár pedig most épített új házat a nagyszülők telkén. A város aljegyzője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a család eddig nem fordult segítségért az önkormányzathoz. Ha megteszik, minden segítséget megkapnak a helyhatóságtól - tette hozzá. A tragédia körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


