Harminc nap
Előzetesben a mórahalmi férfi meggyilkolásának gyanúsítottjai
A Szegedi Városi Bíróság harminc napra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a két román állampolgárnak, akik megalapozottan gyanúsíthatók egy mórahalmi férfi meggyilkolásával.
2012.10.25 16:38MTIA bíróság döntött a gyanúsítottakat tippadóként segítő, szintén román állampolgárságú férfi előzetes letartoztatásáról is.
A román állampolgárságú D. György és Zs. Viktor ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, G. Samuval szemben felbujtóként elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárás.
A megalapozott gyanú szerint a két román állampolgár vasárnapról hétfőre virradóra hatolt be a sértett mórahalmi tanyájára, ahol olyan súlyosan bántalmazták a 60 éves férfit, hogy a helyszínen életét vesztette.
A bíróság jogerős döntése szerint a bűncselekmény súlya és magas büntetési tétele miatt megalapozottan tartani lehet a vádlottak szökésétől, elrejtőzésétől, s attól is, hogy megkísérelnék az eljárás meghiúsítását.
A gyilkosságot követően keddről szerdára virradóra a Jobbik mintegy százötven tagja és szimpatizánsa tartott demonstrációt Mórahalmon, az ellen tiltakozva, hogy "román cigány vendégmunkások megöltek egy magyar gazdát".
Nógrádi Zoltán, a homokháti kisváros fideszes polgármestere elutasította a Jobbik felvonulását, s közölte, összefogással próbálják ellenőrizni a térség vendégmunkásait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


