Beismerte tettét a 21 éves M. Roland
Késsel és kalapáccsal ölte meg a táti gyilkos anyját és nagyanyját
Beismerte tettét a 21 éves M. Roland, aki szerdán Táton megölte anyját és nagyanyját; a gyilkosságot bozótvágó késsel és döngölő kalapáccsal követte el.
2012.10.20 12:52MTIKodaj László alezredes elmondta: a gyanúsított sikertelen érettségi vizsgája miatt szóváltásba keveredett anyjával és nagyanyjával, majd a szobájában lévő bozótvágó késsel többször megsebesítette az áldozatokat, később pedig egy kalapáccsal több csapást mért rájuk. A helyszínelők 12-15 metszett és zúzott sérülést fedeztek fel az áldozatokon, és a lakásban megtalálták az elkövető véres ruháját.
M. Roland a gyilkosság után átöltözött, és Budapestre utazott, szerda délutántól péntek reggeli elfogásáig nem aludt, az időt bevásárlóközpontokban és mozikban töltötte el. Elmondása szerint úgy érezte, hogy álmodik, és csak akkor tudatosult benne a valóság, amikor az Esztergomi Rendőrkapitányság szolgálaton kívüli járőre elfogta. Az ügyben kábítószer nem játszott szerepet - tette hozzá az osztályvezető.
Az alezredes elmondta, az elkövetőt rokonai szerették, minden szobában ott volt a fényképe. Az érettségije azért nem sikerült, mert nem ment el a vizsgára, ezt követően az anyja 80 ezer forintot adott neki, hogy Esztergomban iratkozzon be egy nyelvtanfolyamra. Hazaérkezve azon vesztek össze, hogy a fiú a beiratkozást sem intézte el, illetve anyja a sikertelen érettségit is a szemére vetette.
M. Roland szülei elváltak, a bozótvágó kést korábban apjától kapta, mert vonzódott a fegyverekhez. Gyakran járt terepmintás ruhában, és két festékpatronokat tüzelő fegyvere is volt, melyekkel a barátaival harci jeleneteket játszottak el. A nagy erőkkel keresett elkövetőt Berkes Péter, az esztergomi kapitányság szolgálaton kívüli őrmestere vette észre a buszvégállomáson.
Elmondta, M. Rolandot arcáról és katonai ruházatáról ismerte meg. Teljesen nyugodtan viselkedett, adatainak ellenőrzése során nem tanúsított ellenállást, majd a kiérkező erősítés elfogta. A sajtótájékoztatón Csizmadia Gábor megyei rendőr-főkapitány egy karórát adott át Berkes Péter őrmesternek, az emléktárgyat Hatala József országos rendőrfőkapitány adományozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


