Meggyanúsított rendőrtisztek

Előzetesben marad V. László és társai is

További két hónappal meghosszabbította V. László és társai előzetes letartóztatását a Pesti Központi Kerületi Bíróság abban a büntetőügyben, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el.

2012.10.04 17:16MTI

A V. László vállalkozóval kapcsolatos ügyre június elején derült fény; hat embert gyanúsítottak meg, négy vezető beosztású rendőrtisztet és két civilt.

A Fővárosi Törvényszék honlapjára csütörtökön felkerült közlemény szerint a Központi Nyomozó Főügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt indítványozta, hogy a bíróság további két hónappal hosszabbítsa meg V. László, dr. K. Tamás, H. Lajos, dr. G. Imre és K. Attila előzetes letartóztatását. A bíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak találta.

A bíróság végzése szerint "az összehangolt működést célzó szervezettség olyan személyben rejlő kockázatot jelent, melyre tekintettel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartásával biztosítható", illetve feltehető, hogy a gyanúsítottak - szabadon bocsátásuk esetén - a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével, esetleg a még meg nem talált tárgyi bizonyítékok megsemmisítésével vagy elrejtésével meghiúsítanák, megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a bizonyítási eljárást.

A kényszerintézkedés az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban ez év december 3-ig tart. A végzés nem jogerős - írta a törvényszék.

A KNYF szóvivője szeptember 7-én, az M1 Az Este című műsorában a V. László és társai elleni nyomozás lehetséges fejleményeivel kapcsolatban azt mondta: bővülhet a gyanúsítottak köre rendőri és alvilági körökből is. "Olyan súlyú bűncselekmény-sorozatról van szó, amely mélyen érinti a magyar rendőrséget, és nagyon fontos, hogy ez teljes tisztázást nyerjen" - fogalmazott Fazekas Géza.

Hozzátette: 2005-től működő bűnös kapcsolatrendszert tárt fel a nyomozás, amelynek a lényege az volt, hogy a meggyanúsított rendőri vezetők biztosították havi fizetség fejében előre egyeztetett módon azt, hogy a szórakozóhely-hálózatot a rendőrség ne zavarja és a konkurencia is kiszoruljon. Nemcsak vesztegetésről van szó, más bűncselekmények is a szervezett elkövetés jeleit mutatják, így szerepel a gyanúsításokban, hogy bűnszervezet tagjaként követték el cselekményeiket.

A V. László és társai elleni nyomozást a korrupció elleni ügyek tavaly áprilisban, a KNYF-ben létrejött osztálya folytatta - mondta a szóvivő.

A V. László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentését követően indult idén februárban vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének gyanúja miatt. Május végén történtek az első elfogások, öten előzetes letartóztatásban, egy ember házi őrizetben van.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.