Továbbra sem találják
Gödöllői késelés - Helikopterrel, kutyákkal is keresik a gyanúsított rendőrt
Továbbra sem találják azt a hivatásos rendőrt, aki ellen azért van érvényben elfogatóparancs, mert a gyanú szerint szerdára virradóra egy gödöllői szórakozóhelyen megkéselt és viperával többször megütött egy férfit.
2012.09.20 13:29MTIA Pestvidéki Nyomozó Ügyészség vezetője Szende Gyula elmondta, hogy F. I.-t, a Készenléti Rendőrség tagját nagyon sok helyen keresték: a gödöllői lakásán, ismerősei, barátai körében, szinte mindenütt, ahol elvileg fellelhető lenne. Helikoptert és kutyákat is bevetettek a rendőrök, egyelőre hiába.
Mivel az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsított férfinak szabadsága leteltével, szeptember 25-én kellene jelentkeznie a munkahelyén, a nyomozók bíznak abban, hogy addigra előkerül - tette hozzá a vezető ügyész.
Mint mondta, szerda reggel óta a szórakozóhelyen tartózkodók közül nagyon sok tanút meghallgattak, s a sértettet is kikérdezték, de a jelenleg is zajló tanúkihallgatásokról a nyomozás érdekében nem kívánnak nyilatkozni.
A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség vezetőjének korábbi tájékoztatása szerint F. I. egy baráti társasággal szórakozott, amikor összeszólalkozott egy másik társaság tagjával. A vita után a rendőr elhagyta a helyiséget, de később visszatért egy bozótvágó késsel és egy viperával. Ezekkel az eszközökkel többször megvágta, illetve megütötte a korábban vele vitába keveredő embert, majd ismeretlen helyre távozott.
A könnyű sérüléseket szenvedett sértettet - akinek a nyakát is érte szúrás - kórházba szállították, majd ellátása után kiengedték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


