Az indok, hogy a tulajdonos dinnyelopáson érte
Felgyújtott egy házat Kismarján három fiatal bosszúból
Három fiatal felgyújtott egy házat Kismarján, mert annak tulajdonosa dinnyelopáson érte az egyiküket.
2012.08.30 18:41MTIA Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője Kelemen Éva a múlt vasárnap történtekről elmondta: a 16 éves helyi fiatalember 11 és 13 éves társával azért locsolta le benzinnel, majd gyújtotta meg a ház tetejét, mert pár nappal a korábban a fiatalkorú elkövetőt dinnyelopáson érte tetten a ház tulajdonosa.
A közveszély okozás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett fiatalembert a rendőrség indítványára csütörtökön a Debreceni Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a főhadnagy. A két gyerek életkora miatt nem büntethető, az általuk elkövetett bűncselekményről a rendőrség tájékoztatta az illetékes önkormányzat jegyzőjét.
Az eljárás során azt még vizsgálják, hogy az elkövetők megvalósítottak-e súlyosabb minősítésű bűncselekményt - tette hozzá Kelemen Éva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


