Az idős nőt többször megütötték
Saját nagyanyját rabolta ki egy fiatal nő és barátja a VIII. kerületben
Saját nagyanyját rabolta ki egy 25 éves nő és annak barátja a főváros VIII. kerületében, az elkövetőket a rendőrség elfogta, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat.
2012.08.26 13:00MTIA fiatal nő és barátja csütörtök reggel jelent meg a nagymama Bérkocsis utcai lakásánál, és mint már korábban többször, pénzt követeltek tőle - írta a történtekről a BRFK a police.hu oldalon.
Az unoka a lakás ajtaját feszegetve, trágár, fenyegető szavakat kiabált nagyanyjának. A zajra kiment a szomszédban lakó nő, aki telefonon értesíteni akarta a rendőrséget, ám a fiatal nő barátja megütötte, és elvette tőle a telefont.
Ezután a férfi berúgta a nagymama lakásának ajtaját, majd odabent többször megütötte, fenyegette őt, pénzt követelt tőle. A bántalmazás és a fenyegetés hatására az idős nő megmondta, hol van a pénztárcája, és bankkártyája PIN-kódját is elárulta.
Az unoka és barátja két bankautomatából több százezer forintot vett fel - közölte a rendőrség.
A rendőrök térfigyelő kamerák segítségével rövid időn belül elfogták a tetteseket. Az idős nőt a mentők kórházba szállították, az elsődleges megállapítások szerint könnyű sérülést szenvedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:24 Jávorszarvas ugrott be egy krakkói gimnázium ablakán
- 13:21 Letartóztatták az orosz vezérkari főnök egyik helyettesét
- 12:20 Szerb elnök: a srebrenicai ENSZ-határozat Pandora szelencéjét nyitotta meg
- 11:19 Az amerikai kormány beperelte a zeneipar két meghatározó szereplőjét
- 10:18 Az orosz hírszerzés tevékenységéhez nyújtott segítség címén emeltek vádat egy brit férfi ellen
- 9:42 Várhelyi Olivér magyarázatot adott a grúz miniszterelnök elleni 'halálos fenyegetésre'
- 9:36 Motoros baleset után kórházba szállították Petr Pavel cseh elnököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06