Az öntudatlan fiatalembert a Dunába dobták?
Előzetes letartóztatásban a hajógyári-szigeti haláleset ügyének gyanúsítottjai
Elrendelte a bíróság annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akit a fővárosi Hajógyári-szigetnél tavaly decemberben vízbe fulladt fiatalember halála ügyében vett őrizetbe a rendőrség.
2012.07.28 17:10MTIA Pesti Központi Kerületi Bíróság szombati - nem jogerős - végzésében a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt egy hónapra rendelte el B. Ádám Ferenc és Z. Alfréd László gyanúsítottak előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyet emberölés bűntette miatt folytat ellenük a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) - tájékoztatott Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője a bírósági honlapon szombaton megjelent közleményben.
A végzés szerint a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő súlya és a kiszabható büntetés mértéke miatt "alappal kell tartani" attól, hogy szabadon hagyásuk esetén megszöknének vagy elrejtőznének a hatóság elől.
A bíróság kifejtette: a nyomozás kezdeti szakban van, és a korábbi közigazgatási eljárásban az összes addig fellelhető tanút kihallgatták, így esetükben nem állapítható meg, hogy befolyásolnák őket a gyanúsítottak. Ugyanakkor a rendelkezésre álló nyomozati anyagból az is megállapítható, hogy a gyanúsítottak megnehezíthetnék, veszélyeztethetnék a bizonyítási eljárást, ha felvennék a kapcsolatot a hatóságok által még be nem azonosított emberekkel, és tájékoztatnák őket az eljárás menetéről.
Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese pénteken jelentette be, hogy őrizetbe vettek két férfit a rendőrök a fővárosi Hajógyári-szigetnél tavaly decemberben vízbe fulladt fiatalember halála ügyében.
A csütörtök hajnalban előállított férfiakat azzal gyanúsítják, hogy 2011. december 3-án a Hajógyári-szigeten, a Dokk nevű szórakozóhelyen, illetve később az épületen kívül is bántalmazták az ittas, 21 éves Haraszti Gézát, majd az öntudatlan fiatalembert a Dunába dobták. A fiatalember halálát vízbe fulladás okozta.
Az emberöléssel gyanúsított két férfi biztonsági őrként dolgozott a szórakozóhelyen. Fülöp Valter elmondta, hogy a két férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését, de ellenük a rendőrségnek személyi és tárgyi bizonyítékok is a rendelkezésére állnak.
A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese hozzátette, hogy ezzel az elfogással még csak "az első dominó dőlt el"; azt gondolják, a gyanúsítottaknak még lehetnek szabadlábon lévő cinkostársaik.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Hajógyári-szigetről 2006. február 12-én eltűnt Strehó Gergely és a 2006. június 3-án ugyancsak onnan eltűnt Rajnay Zoltán ügyében szintén tovább folytatja a büntetőeljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


