Dr. Csont
Emberi csontok Pilisborosjenőn: előzetesben a gyanúsítottak
A Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével péntek hajnalban Budapesten elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint 2010-ben megölték a barátjukat; a bíróság elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.
2012.07.20 14:38MTITavaly februárban Pilisborosjenő külterületén, egy erdős részen emberi csontok és ruhaneműk kerültek elő. A kirendelt orvosszakértő akkor megállapította, hogy a csontokon éles tárggyal okoztak sérüléseket, amelyek akár halált is okozhattak. A nyomszakértő véleménye is azt erősítette, hogy az idegenkezűség nem zárható ki.
Kiderült, hogy az áldozat egy 33 éves férfi, akit a rendőrség eltűntként keresett 2010 áprilisa óta. A nyomozás során a gyanú a 34 éves M. G. és a 29 éves T. A. budapesti lakosra terelődött, akik az áldozat barátai voltak.
A két gyanúsítottat első alkalommal múlt szerdán, július 11-én fogták el a Pest megyei rendőrök, a bíróság azonban július 13-án, első fokon nem látta szükségét kényszerintézkedés elrendelésének - közölte Vattayné Székely Noémi, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. Hozzátette, ezt a döntést az ügyész megfellebbezte, és csütörtökön, a másodfokú tárgyaláson elrendelték mindkét férfi előzetes letartóztatását.
Mivel a rendőrségnek információja volt arról, hogy az egyik férfi tartózkodási helyén fegyverek is lehetnek, a Pest megyei főkapitányság felkérésére a gyanúsítottat péntek hajnalban a Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével fogták el Budapesten. Társát szintén a fővárosban, ugyancsak péntek hajnalban fogták el a megyei főkapitányság nyomozói. A két férfit előre kitervelten elkövetett emberöléssel gyanúsítják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06