A Diósgyőr-Újpest-meccs
Három focidrukkert állítottak elő a rendőrök
Három ember ellen indított eljárást a rendőrség a pénteki Diósgyőr-Újpest NB I-es labdarúgó-mérkőzést követően garázdaság, illetve pirotechnikai eszközök használata miatt.
2012.07.28 14:03MTIA Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője Gaskó Bertalan elmondta: a csaknem tízezer ember előtt játszott mérkőzést - amelyet a házigazda DVTK 2-1-re megnyert - a rendőrség előzőleg kiemelt biztonsági kockázatúnak minősítette. A meccs alapvetően "rendőri szempontból" is rendben lezajlott, de a hazai csapat három szurkolóját különböző cselekmények miatt előállították.
Egy drukker erősen ittas állapotban akart belépni a stadionba, s kiabálni, fenyegetőzni kezdett, amikor a rendezők nem engedték be; a rendőrök a 45 éves múcsonyi férfit szabálysértési őrizetbe vették.
Egy 19 éves miskolci férfi a mérkőzés második félidejében pirotechnikai eszközt használt, vele szemben gyorsított szabálysértési eljárás keretében - polgári felhasználású robbanóanyaggal és pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés elkövetése miatt - első fokon százezer forint pénzbírságot szabott ki határozatában a rendőrség.
A fiatal drukker 20 éves társát - aki nem értett egyet barátjának előállításával, ezért kívülről rángatni kezdte, majd a lakatot letörve berúgta a stadion kapuját - garázdaság miatt ugyancsak előállították, majd bűnügyi őrizetbe vették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06