Késsel rátámadt egy idős emberre
Rablás miatt vádat emeltek egy simonfai férfi ellen
Felfegyverkezve elkövetett rablás miatt vádat emelt egy 25 éves simonfai férfi ellen a Kaposvári Városi Ügyészség; az elkövető tavaly decemberben rátámadt egy idős emberre annak otthonában, késsel arra kényszerítette, hogy adja át neki az összes pénzét, majd bezárta.
2012.07.13 15:16MTIA tájékoztatást Fekete Róbert, a Somogy Megyei Főügyészség ügyésze adta pénteken az MTI-nek.
A férfi a vádirat szerint 2011. december 18-án délben ment a 81 éves ember Zselicszentpálon lévő családi házához, mivel úgy tudta, hogy a férfi nagyobb összegű készpénzt tart az otthonában.
A támadó bement a nyitott kertkapun és a szintén nyitott udvari ajtón, majd a ház nappali szobájába jutott, ahol a sértett éppen tévét nézett. A tettes a kabátjából elővette mintegy tíz centiméter pengehosszúságú kését, majd az idős embert megfenyegette, hogy átvágja a torkát, ha az nem adja oda neki a pénzét.
Amikor a sértett azt mondta, hogy nincs pénze, a támadó egy szekrénynek lökte, és ismét megfenyegette a késsel, ennek hatására a sértett odaadta neki a 80 ezer forintját. Miután a további követelőzésre a sértett több pénzt nem tudott adni, a vádlott a bejárati ajtót kívülről rázárta, majd távozott.
A simonfai férfira, aki előzetes letartóztatásban van, a városi ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


