Szigetszentmiklósi rendőrgyilkosság
A bíróság elrendelte a miklósi rendőrgyilkos rendőr előzetes letartóztatását
A bíróság elrendelte V. Csaba előzetes letartóztatását, a szigetszentmiklósi rendőrség nyomozóját kedden vették őrizetbe, miután beismerte, hogy múlt pénteken Szigetszentmiklóson szerelemféltésből több késszúrással megölte kollégáját, egy 35 éves rendőrnőt.
2012.07.12 14:11MTIA Pest Megyei Főügyészség szóvivője tájékoztatta az MTI-it csütörtökön.
Kállai Gábor hozzátette, hogy V. Csaba egészségi állapotára tekintettel - a gyanú szerint a gyilkosság elkövetése után magával is végezni akart - a tököli börtönben tölti 30 napos előzetes letartóztatását.
A szóvivő előző nap azt mondta: a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként V. Csabát, miután egészségi állapota azt lehetővé tette.
A 36 éves férfi vallomást tett, beismerte a bűncselekmény elkövetését, részletekre azonban, így például arra, hogy hányszor szúrt - mint mondta -, nem emlékezett. Vallomása megerősítette azt a korábbi feltételezést, hogy szerelemféltés áll a gyilkosság hátterében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


