Egyre több a mentőt ért támadás
Egy év alatt 37 mentőst ért támadás a feladatellátás közben
Egyre több a mentőt ért támadás, legutóbb a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bogácson ütlegelték a gyerek életéért küzdő szakembert - olvasható a keddi Észak-Magyarországban.
2008.05.20 11:34MTIBreitenbach Géza, az Országos Mentőszolgálat régiós szervezetének vezetője a lapnak adott nyilatkozatában közölte: néhány nap múlva konferenciát tartanak, amely kifejezetten a mentők, a mentősök elleni támadásokkal foglalkozik. Szalontai László, a miskolci irányító csoport vezetője számokban kifejezve azt mondta: egy év alatt 37 mentőst ért támadás a feladatellátás közben. Volt, akinek a ruháját tépték szét, másnak a szemüvegét törték össze.
Munkatársaik közül ketten súlyosan megsérültek a bántalmazás során, egyikük kezét meg is szúrták. Bogácson kétszáz fős tömeg közepén állt a mentőautó, amiben egy ötéves helyi kisgyerek életéért küzdöttek, amikor felcsapódott az ajtó, és egy férfi ütlegelni kezdte a segítőt, a Borsod megyei kórház főigazgató-főorvosát, aki épp a szabadságát töltötte a településen.
Csiba Gábor úgy fogalmazott, nem tudta mire vélni a dolgot, mert egy fél óra alatt már többször újraélesztette a gyereket, akit a hozzátartozói vittek hozzá. A mentőben épp stabilizálni próbálták a gyerek állapotát, eközben esett neki a kislány keresztapja, aki ittas állapotban volt. Másnap ugyanez a férfi bocsánatot kért - olvasható a napilapban.
Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa a távirati irodát arról tájékoztatta, hogy az ügyben a mezőkövesdi kapitányság csoportos garázdaság bűntette miatt indított nyomozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


