Jogsi nélkül, ittasan vezetett
Autós üldözés volt Zalaegerszegen
Autós üldözés volt Zalaegerszegen: egy autótolvaj menekült a rendőrök elől egy lopott járművel csütörtök este. A férfi jogosítvány nélkül, ittasan ült volán mögé.
2012.06.29 17:08MTISalamon Róbert, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: miután bejelentést kaptak az autólopásról, több járőrautót indítottak el az elkövető keresésére. Egy kereszteződésnél az egyik járőrautóban ülő rendőr észrevette a nagy sebességgel haladó keresett gépkocsit. A rendőrök a lopott autó után indultak.
Az üldözőbe vett gépkocsi vezetője végül egy presszó előtt megállt, kiugrott a járműből, és elfutott. Az egyik rendőr a férfi után szaladt, közben társa az út forgalmi sávjában a hátrafelé guruló személygépkocsit a kézifékkel rögzítette. A férfit elfogták, előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki. Az alkoholszonda pozitív értéket mutatott, és kiderült az is, hogy a férfinak nem volt gépjármű-vezetői engedélye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


