Debreceni Ítélőtábla
Jogerősen három és fél a Fidesz egykori gazdasági tanácsadójának
Három és fél év börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Debreceni Ítélőtábla az áfa-csalással vádolt Varga Tamás Sándort, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadóját és társát, Lelkes Attilát; az ügy további 21 vádlottját jogerősen felmentették.
2012.06.21 15:38MTIKoszta János, a táblabíróság szóvivője az MTI-nek elmondta: a Debreceni Ítélőtábla Gömöri Olivér vezette büntetőtanácsa szerdán hirdetett ítéletet Varga Tamás Sándor és társai ügyében.
Az ítélőtábla az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság ítéletének érdemi részét helybenhagyta: az elsőrendű vádlottat, Varga Tamás Sándort és a másodrendű vádlottat, Lelkes Attilát bűnösnek találta csalás bűntettében, és őket egyenként 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. Az ügy további vádlottjait, 21 embert immáron jogerősen is felmentette a bíróság. A vádlottak az ítélethirdetésen nem jelentek meg.
A vád szerint a vállalkozó és társai 1996 és 1999 között hárommilliárd forint áfát igényeltek vissza jogtalanul.
Varga Tamás Sándor ellen még az 1990-es években indultak büntetőeljárások csalás, sikkasztás, csempészés és más bűncselekmények miatt. Varga 1999-ben elhagyta Magyarországot, hat évig bujkált, csak 2005-ben fogták el külföldön.
A szabadlábon védekező elsőrendű vádlottat és másodrendű vádlott-társát első fokon egyaránt három és fél év börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság, a többieket felmentette a vád alól. A Fővárosi Bíróság végül félmilliárdos csalás miatt mondta ki a vádlottakat bűnösnek, a többi visszaigényelt áfát ugyanis az adóhatóság nem utalta át nekik.
Kapcsolódó írások:
- 24 órán belül be kell vonulnia a börtönbe a volt román miniszterelnöknek
- Orosz rakétákról adott el titkokat Kínának a két orosz professzor
- Olyan részeg volt: más autójával hajtott el
- Felfüggesztett börtönre ítéltek egy 19 éves szkinhedet
- Római erődítményre bukkantak a középkori börtönfalak felújításakor
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


