"Rákosi zsidó volt!"
Meggyalázták a székesfehérvári zsidótemetőt
Meggyalázták Székesfehérváron az Óvoda utcai zsidótemetőt; ismeretlen tettesek fekete festékkel feliratokat fújtak a ravatalozóra és több sírra.
2012.06.02 18:05MTIA Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Németh-Kész Mónika közölte, az esetről pénteken tettek bejelentést. A rendőrség nagy erőkkel megkezdte a nyomozást. Az elkövetők rongálás minősített esete miatt három év szabadságvesztésre is ítélhetők.
Neubarth István, a székesfehérvári zsidó hitközség alelnöke az MTI érdeklődésére elmondta, az eset feltehetően csütörtök hajnalban történt. Péntek délután értesítették a rendőrséget, majd szombat délelőtt feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen.
"Nem ez volt az első eset, és félünk tőle, hogy nem is az utolsó. Az biztos, hogy nem unatkozó tizenévesek az elkövetők, hanem érezhetően politikai indíttatású akcióról van szó, hiszen a 10-15 centiméteres betűkből álló feliratok előre eltervezettek, sablon segítségével fújták őket. Ezt a helyszínelést végző rendőrök is megerősítették" - tette hozzá.
A ravatalozó falára és tizenkét sírra a következő feliratokat fújták: "Rákosi zsidó volt!", "Kun Béla zsidó volt!" "A zsidók elszámoltatása nem történt meg!". A feliratok mellett áthúzott Dávid-csillag is látható, ám az alelnök szerint azokat "sablon nélkül fújták".
Neubarth István elmondta, június 10-én tartják a mártírok évfordulóját, a Székesfehérvárról elhurcolt zsidó emberek emléknapját. Addigra a városgondnokság segítségével szeretnék eltüntetni a feliratokat. "Nem gondolom, hogy az évforduló lett volt az akció oka, sokkal inkább az utóbbi időszak hangulata vezethetett idáig" - tette hozzá.
Az Óvoda utcai zsidótemetőben mintegy ezer sír van, az 1880-as évek óta temetkeznek oda.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06