Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
Rendőrök kísérték a gyanúsítottakat az Anger réti lövészklubban 2012. április 17-én történt kettős gyilkosság helyszíni bizonyítási eljárása során, Sopronban.
2012.05.24 13:54MTIT. Attila és V. Roland elsőrendű gyanúsítottak - akik ellen lopás, betörés és bolti fegyveres rablás miatt is folyik eljárás - azért akartak fegyvert szerezni, hogy azzal más bűncselekményeket kövessenek el.
Április 17-én este ezért mentek a soproni Anger réten lévő lövészklubba, amelynek V. Roland a tagja volt. Több tárat is kilőttek a céllapokra, míg M. Tamás kintről figyelte a klubot. Ahogy eltervezték, T. Attila a lőgyakorlat közben hirtelen megfordulva fejen, arcon és nyakon lőtte a sporttelep 53 éves elnökét, majd egy "kivégzésszerű lövést" adott le rá.
A két fiatalember megpróbálta elrejteni a holttestet, illetve értékek, fegyverek után kutatott a helyiségekben. Ekkor lépett be a klubba B. Ervin; a 43 éves soproni férfi lőszereket hozott. Mivel nem látta a lőtér vezetőjét, számon kérte a fiatalokat, ezért T. Attila több lövést leadva megsebesítette a férfit. Ezután V. Roland féltérdre ereszkedve több lövést is leadott a már vérző, menekülő férfira; az összeesett, ekkor T. Attila odalépett a földön fekvő emberhez, és egyetlen lövéssel megölte. A lövészklub elnökét összesen négy, ismerősét pedig három halálos lövés érte.
Kapcsolódó írások:
- Soproni kettős gyilkosság - Jogerősek az előzetes letartóztatások
- Tudták, hogy kivégezni mennek - osztálytársak a soproni gyilkos fiatalok
- Lőtéri rablógyilkosság: három fiatalt gyanúsítanak
- Soproni kettős gyilkosság - Megvannak az elkövetők?
- Kettős rablógyilkosság Sopronban
- Április 1-jétől új vezetőt kapott a Soproni Rendőrkapitányság
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


