Zaklatta exfeleségét
Megverte volt sógorát a 45 éves férfi
Garázdaság és zaklatás miatt indult büntetőeljárás egy 45 éves férfi ellen, aki az utóbbi napokban üzenetekkel és e-mailekkel zaklatta volt feleségét, majd amikor ezt kedden délután a nő háza előtt számon kérte rajta az asszony bátyja, a volt férj megverte egykori sógorát.
2012.05.16 09:48ma.huAz eset kedden délután háromnegyed öt körül történt Székesfehérváron, a Bátky Zsigmond utcában. A nyomozás adatai alapján a 45 éves férfi az előtt a panelház előtt ült a padon, amiben volt felesége lakik. Amikor az asszony 39 éves bátyja észrevette volt sógorát, odament hozzá, és megkérdezte, hogy miért zaklatja a húgát. Ennek során alakult ki szóváltás a két férfi között, mely odáig fajult, hogy a volt férj lökdösni kezdte a nő bátyját, majd többször meg is ütötte. A bántalmazás során a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülései keletkeztek.
A férfi a támadást követően tett bejelentést a rendőrségre, mire a volt férj elszaladt a helyszínről. A perceken belül helyszínre érkező járőrök azonban az egyik közeli utcában megtalálták, és előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
Mivel az adatgyűjtések és tanúkihallgatások során kiderült, hogy a férfi az elmúlt napokban rendszeresen zaklatta különböző sms-ekkel, e-mailekkel, valamint közösségi oldalakon küldött üzenetekkel volt feleségét, ezért a garázdaságon túl zaklatás elkövetésével is meggyanúsították. Vallomást nem tett. Szabadlábon védekezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


