Elfogták az elkövetőket
Vitték volna a szajrét: segítségért kiáltott a megvert őr
A Debreceni Rendőrkapitányság Betörési Alosztályának nyomozói a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Akció Osztályának munkatársaival együttműködve, kedd és csütörtök hajnalban egy-egy személyt fogtak el és állítottak elő a Debreceni Rendőrkapitányságra.
2012.05.03 16:17ma.huA két - 44 és 43 éves - feltételezett elkövető még ez év április 2-án, a hajnali órákban, Debrecenben a Monostorpályi úton lévő – autóalkatrész kereskedelemmel foglalkozó – cég telephelyére jogtalanul behatolt azzal a céllal, hogy az egyik épületben lévő páncélszekrényben tartott készpénzt eltulajdonítsa.
Amíg az egyik személy a páncélszekrény kifeszítésébe kezdett, addig a másik férfi a szomszédos telephely épületében tartózkodó biztonsági őrhöz ment és bántalmazni kezdte a nála lévő földkábellel, hogy az ne tudjon senkit értesíteni és segítséget hívni. A bántalmazás közben a biztonsági őr a földre került és megsérült, a támadó azonban tovább folytatta az ütlegelését. A sértett védekezett, majd ennek során sikerült kijutnia az udvarra, ahol segítségért kiáltott. A két támadó ekkor cselekményét félbeszakította, majd a sértettet és az értéket hátrahagyva menekült el a helyszínről.
A betörési alosztály nyomozói munkájának köszönhetően rövid időn belül sikerült azonosítani az elkövetők személyét, majd a felkutatásukat követően intézkedtek az elfogásukra. A két férfi ellen elfogató parancs volt érvényben más bűncselekmények elkövetése miatt.
A rendelkezésre álló adatok alapján a két személy korábban már megkísérelte a cselekmény elkövetését, azonban a biztonsági őr meghiúsította az érték eltulajdonítását.
Az egyiküket már előzetes letartóztatásába helyezte a Debreceni Városi bíróság, míg a másik személy jelenleg őrizetben van, az ő előzetes letartóztatásáról később határoz a bíróság.
Az ügyben a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja le a büntetőeljárást jelentős értékre, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérletének és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


