Tilos a vörös csillag
Öt embert állítottak elő a kommunista diktatúra jelképének viselése miatt
Öt embert állított elő a rendőrség kedden önkényuralmi jelkép használata miatt.
2012.05.01 15:29MTIA rendőrség közölte: "a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai 2012. május 1-jén - ezidáig - a főváros XIV. kerületéből 1 főt, a II. kerületéből 4 főt állítottak elő önkényuralmi jelkép használata bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt".
Az MTI korábban Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke és Trasciatti Attila, a Zöld Baloldal ügyvezető elnöke tájékoztatása alapján számolt be arról, hogy vörös csillag viselése miatt előállította a rendőrség Budapesten Nyári Zsoltot, a Zöld Baloldal szóvivőjét.
Közleményük szerint a II. kerületi Gyorskocsi utcában található rendőrségi épületnél tiltakozásul ülősztrájk kezdenek. Vajnai Attila azt mondta: "a nemzetközi munkásmozgalom elleni diktatórikus fellépés" ellen tiltakoznak, és követelik az éppen kihallgatott Nyári Zsolt elengedését. A pártelnök közölte azt is, hogy a május elsejei programokon részt vesznek, és "minden helyszínen használják" a vörös csillagot.
Az ügy egyik előzménye, hogy Fratanolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnöke egy 2004. május elsejei pécsi szakszervezeti rendezvényen úgy vonult fel, hogy zakója hajtókáján egy nagyjából két centiméter átmérőjű ötágú vörös csillagot viselt. A jelképet, mivel nyilatkozott a helyi televíziónak, sokan láthattak. Az emiatt ellene indított büntetőeljárás végén megrovásban részesítették Fratanolo Jánost, ő azonban a strasbourgi bírósághoz fordult, amely tavaly novemberben jogsértőnek minősítette az ítéletet.
A kormány a strasbourgi emberi jogi bíróság döntése ellenére kitart a vörös csillag nagy nyilvánosság előtti használatának tilalma mellett - derült ki abból a jelentésből és határozati javaslatból, amelyet április 20-án nyújtott be a parlamentnek Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügy-miniszter. A kabinet ugyanis nem ért egyet a jogerős ítélettel, amely arra kötelezi a magyar államot, hogy június 8-áig fizessen kártérítést a vöröscsillag-viselés miatt elmarasztalt Fratanolo Jánosnak.
Az igazságügyi tárca szerint mivel a hatályos büntető törvénykönyvnek az Alkotmánybíróság által 2000-ben megerősített passzusával ellentétes a strasbourgi ítélet, a határozat végrehajtásával kapcsolatban az Országgyűlésnek kell döntést hoznia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06