Kommandósokat is bevetettek
Két négy éve körözött bűnözőt fogtak el a rendőrök
Kommandósok fogtak el két budapesti férfit, akiket különböző szervek már négy éve köröztek különféle bűncselekmények, illetve jogerős börtönbüntetése megkezdése miatt - számolt be a múlt héten tartott akcióról a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója hétfőn.
2012.04.30 13:34MTIFülöp Valter elmondta: pénteken egy XII. kerületi étteremben, ebéd közben fogták el azt a férfit, aki svéd személyazonosságú okmányokkal bujkált a hatóságok elől. A férfit négy különböző szerv körözte csalás és egyéb más bűncselekmények miatt.
Szintén pénteken, Kunszentmártonban a Terrorelhárítási Központ segítségével fogták el azt a férfit aki már négy éve bujkált a hatóságok elől a jogerősen kiszabott két, illetve négy éves börtönbüntetése miatt. A férfit kábítószer-terjesztés, hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt ítélték el, és mivel egy agresszív, súlyos bűncselekményt elkövető férfiról volt szó, ezért kérték a terrorelhárítók segítségét az elfogásához - mondta az ezredes, hozzátéve, mindkettőjüket átadták a büntetés-végrehajtási intézetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


