Zavarta a lakók nyugalmát
Részegen hangoskodott a körözött hajléktalan
A fehérvári Deák Ferenc utca egyik lakóházából érkezett késő este bejelentés a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére arról, hogy az utcán hangoskodók zavarják a lakók nyugalmát.
2012.03.20 15:10ma.hu Amikor a járőrök kimentek a helyszínre három hajléktalant vontak ellenőrzés alá, akik mindannyian ittasak voltak, és az egyik valóban kiabált. Az igazoltatásuk során a hangoskodóról kiderült, hogy a Balatonalmádi Rendőrkapitányság tartózkodási hely megállapítása miatt körözést rendelt el vele szemben.
Amikor a másik két férfi adatait is le akarták ellenőrizni a járőrök, egyikük először nem akarta magát igazolni, majd később hamis adatokat diktált be. Ezt háromszor megismételte, mire a rendőrök a körözött férfivel együtt előállították. Ennek során azonban még testi kényszert is alkalmaztak vele szemben, majd meg is bilincselték, mert a rendőri intézkedés során ellenszegült. Adatait végül a kapitányságon sikerült megállapítani.
Mint kiderült, a 48 éves hajléktalan férfi azért nem saját adatait diktálta be a járőröknek, mert két körözés is érvényben volt ellene. Mindkettőt a Balatonalmádi Rendőrkapitányság adta ki ellene. Egyiket tartás elmulasztása, míg a másikat ittas járművezetés miatt. Így a rendőrök ezek alapján bűnügyi őrizetbe vették, míg az igazolás megtagadása, valamint a jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt szabálysértési eljárás indult vele szemben.
A másik férfi - miután állandó lakcímmel nem rendelkezett - mobiltelefonszámát adta meg a rendőrök, hogy a balatonalmádi rendőrök el tudják érni. Az utcán történ hangoskodás miatt csendháborításért miatt kell felelnie. A rendőrök szabálysértési feljelentést tettek ellene.
Kapcsolódó írások:
- Infarktust okozhatott a bozóttűz Isaszegen
- A feleség, a szeretője, és egy törött koponya: felfüggesztettet kapott a férj
- Előzetesbe került a bombafenyegetős ékszerrabló
- A Bank Centerben durrogtattak: 10 embert már azonosított a rendőrség
- Molotov-koktéllal gyújtogatott Borsodban - elfogták a "piromant"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06