Gyorsan terjedt a szélben
Képek! Hatalmas tűz a szigetszentmiklósi lakópark közelében - két autó is kigyulladt
Egy személygépkocsi és egy kisteherautó is kigyulladt, de senki sem sérült meg abban a bozóttűzben, amely egy szigetszentmiklósi lakópark közelében keletkezett, s több tíz hektárnyi területet borított el vasárnap délután.
2012.04.29 18:57MTI, ma.huA Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese, Szabó János elmondta, hogy a Holló utca végénél lángra kapott bozótoshoz a helyi és az érdi tűzoltókon kívül a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakembereit, valamint a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveleti szolgálatát is riasztották.
A tűz a közelben lévő két autón kívül a szomszédos erdő aljnövényzetére is átterjedt, lakóházakat, raktárépületeket is veszélyeztetett, de kiköltöztetésre nem volt szükség - tette hozzá az igazgatóhelyettes.
A lángok továbbterjedését sikerült megállítani, az oltás jó ütemben halad, egyes részeken már az utómunkálatok folynak - közölte Szabó János.
A ma.hu újságírói a szombati nap folyamán Halászteleknél figyeltek fel arra, hogy a környéken gazirtást végző munkások halomra rakott száraz növényzetet gyújtottak meg, majd magára hagyták a kupacokat. Szerencsére ott nem keletkezett nagyobb tűz a gondatlanságból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


