Gondos termesztők voltak
Álmennyezetben nevelték a vadkender palántákat
Vámosok és rendőrök együtt tártak fel egy kábítószer termesztő telepet Baja külterületén. A rendőrség két férfit kihallgatott.
2012.04.18 16:08ma.hu2012. április 16-án a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei bejelentés alapján jövedéki ellenőrzést végeztek egy helyi vállalkozás Baja külterületén található telephelyén. Az ellenőrzés során az egyik irodában egy ételhordóba rejtve, valamint a telepen álló egyik személygépkocsiban kábítószergyanús növényi származékokat találtak. Felmerült a gyanú, hogy a telepen álló zárt konténerben ugyancsak kábítószer gyanús növények vannak, ezért a NAV munkatársai értesítették a Bajai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályát. A nyomozók azonnal a konténer tulajdonosának a lakására mentek, ahol megtalálták a férfit, majd házkutatást végeztek. Ennek során a lakás álmennyezetébe rejtve 45 tő indiai vadkender palántát és a termesztéséhez szükséges eszközöket találtak. Ezt követően a rendőrök a telephelyre mentek, ahol a NAV munkatársaival közösen átvizsgálták a konténert.
A konténerben a nyomozók 41 indiai vadkender tövet találtak, amit rendkívül jól felszerelt és gondos körülmények között termesztettek. A helyiséget klíma és elszívó berendezéssel, ventilátorokkal, hősugárzóval valamint párásítóval látták el, optimális körülményeket teremtve a növények termesztéséhez. Az akció során lefoglalt növényeket és növényi származékokat szakértő bevonásával vizsgálják. Az esettel kapcsoltban egy 28 éves és egy 29 éves bajai férfi gyanúsítottként került kihallgatásra, aminek során mindketten részletes, feltáró jellegű vallomást tettek. Velük szemben visszaélés kábítószerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Bajai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán – tájékoztatta a ma.hu-t Dr. Nyíkos Tamás sajtószóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


