Ki az elhunyt?
Kulcs - Évtizedes emberi maradványok a vérengzés helyszínén
Emberi csontokat találtak azon az ingatlanon, amelyen a múlt héten négy családtagját gyilkolta meg H. Csanád Jutas, ám ezek feltehetően egy ötödik, több évtizede elhunyt embertől származnak.
2012.04.14 19:43MTIR. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, akit az MTI a TV2 híradójában elhangzott hír alapján keresett meg, elmondta, nem csontvázról van szó, hanem néhány csontról. A gyilkosságot követő helyszíneléskor egy árokban találtak rá, és az elsődleges orvos szakértői vizsgálat alapján a csontok több évtizedesek lehetnek.
"Elképzelhető, hogy a második világháborúban elesett katonától származnak a csontok, de az is lehet, hogy a közelben fekvő sírkert régi temetője volt korábban itt. Természetesen egyéb eshetőségeket sem zárunk ki a vizsgálatok lezárásáig" - tette hozzá. A csontokat a dunaújvárosi rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.
A kulcsi családi tragédiára múlt pénteken derült fény. A gyilkossággal gyanúsított 23 éves fiatalember, akit a Terrorelhárítási Központ munkatársai még aznap elfogtak a Fejér megyei településen, négy családtagját ölte meg. A gyanúsított a kihallgatása során azt vallotta, hogy tettét nem bánta meg, már hónapok óta gyilkos ösztön ébredt benne, családtagjai halálos ellenségeivé váltak, ezért ölte meg őket. A férfit a Székesfehérvári Törvényszék múlt vasárnap 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


