Vizsgálódik a rendőrség
Pornó a sportpályán: megérkezett a feljelentés
A Dunakeszi Rendőrkapitánysághoz megérkezett a város polgármestere által ismeretlen tettes ellen tett feljelentés az egyik helyi sportpályán történt pornófilmforgatás ügyében.
2012.04.13 13:15MTIA rendőrség vizsgálja, hogy történt-e bűncselekmény – közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
Dióssi Csaba, a város fideszes polgármestere és a Kinizsi Sportegyesület elnöké azért fordult a rendőrséghez, mert kiderült, hogy 2010-ben pornófilmet forgattak a város tulajdonában álló sportpálya területén.
A helyi polgármesteri hivatal csütörtökön kiadott közleménye szerint sem a város Önkormányzatának, sem a sportegyesület elnökének nem volt tudomása arról, hogy "a városi sportpályán az előző önkormányzati ciklusban felnőtt tartalmú filmet forgattak. Engedélyt ilyen jellegű tevékenységre nem adtak".
Mint írták, a film létezésére az LMP helyi képviselője hívta fel a nyilvánosság figyelmét, ezt követően a képviselő-testület ez év márciusi ülésén arról döntött, hogy a városi tulajdonban lévő sportingatlanokat a sportegyesületek csak saját sportcélra használhatják.
A hivatal a közleményében internetes portálokon megjelent írásokra reagált, amelyek arról számoltak be, hogy még 2010-ben a város tulajdonában álló Dunakeszi Kinizsi Utánpótlás Sport Egyesület (DKUSE) futballpályája és öltőzője szolgált helyszínéül egy pornófilmnek. A Magyar Narancs online szerdán azt írta: az ügyet az LMP önkormányzati képviselője, Lukácsi Bálint vetette fel és kérte egy vizsgálóbizottság létrehozását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


