46 ember nem költözhet vissza lakásába
Meghalt a tegnapi gázrobbanás egyik súlyos sérültje
Tizenegyen megsérültek abban a gázrobbanásban, amely szerdán délután történt Pécsett; egyikük este a kórházban meghalt. A baleset miatt életveszélyessé vált épületbe összesen 46-an nem költözhetnek vissza.
2008.05.08 06:44MTIA baleset legsúlyosabb sérültje egy idős asszony volt, aki a gázrobbanás helyszínén lévő lakóházban tartózkodott. Ő súlyos légúti égési sérülést szenvedett, az orvosok nem tudták az életét megmenteni. Három másik sérültet füstmérgezés miatt ápolnak, hárman pedig égési sérülésekkel jelentkeztek a mentőknél.
További négy járókelő, illetve rendőr akkor sérült meg, amikor a robbanás után megpróbáltak segítséget nyújtani - közölte a rendőrség az MTI-vel. A ház állapotának felmérését végző Brandtmüller István statikai mérnök a helyszínen újságíróknak elmondta: a robbanás során az épület egyik lépcsőháza életveszélyessé vált, oda nem költözhetnek vissza a lakók. Mint mondta, helyre lehet hozni az épületet, de ehhez terveket kell majd készíteni.
fotó: MTI
Zsobrák Péter, a baranyai rendőrség sajtóreferense a helyszínen újságíróknak elmondta: a rendőrség szakértői véleményre vár, és ennek birtokában dönt majd arról, indít-e büntetőeljárást az ügyben. A helyszínen a munkaügyi felügyelőség ellenőrei megállapították, hogy feltehetően szabálytalan munkavégzés okozta a balesetet.
A baleset miatt életveszélyessé vált épületbe összesen 46-an nem költözhetnek vissza, többen rokonokhoz mentek, néhány idős embert szociális otthonban helyeztek el, és 20 ember a városi sportcsarnokban kapott ideiglenes szállást. Nekik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pszichológusai segítenek feldolgozni a történteket.
fotó: MTI
Az életveszélyessé vált épületben lakók katasztrófavédelmi szakemberek kíséretében visszatérhetnek az épületbe személyes tárgyaikért. A rendőrség a vagyon védelme érdekében őrzi a megrongálódott házat. A környező épületeket is átvizsgálják statikai szempontból, és egyre többen költözhetnek vissza ezekbe a lakásokba.
A robbanás Pécs Uránváros városrészében, az Ybl Miklós utcában történt, amikor egy kábelszolgáltató cég munkatársai "irányított fúrást" végeztek egy négyemeletes társasház előtti munkagödörben, és elvágtak egy gázvezetéket. A gáz több órán át ömlött a sérült vezetékből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


