Tiszta CSI
Egy cigarettacsikk buktatta le a mélykúti gyilkosokat
Egy eldobott cigarettacsikkből nyert DNS-minta buktatta le egy Mélykúton meggyilkolt idős férfi két gyilkosát.
2012.04.05 21:20MTIMélykúton 2011. november 21-én holtan találtak egy 86 éves férfit, akit legalább egy órán keresztül brutális kegyetlenséggel bántalmaztak halála előtt, feltehetően megpróbálták megtudni tőle, hogy hol rejtegeti a pénzét. A sértett halála a kíméletlen kínzás és vallatás - kőműveskalapáccsal is ütötték, valamint égési nyomokat is találtak a testén - következtében beállt traumás sokk miatt következett be.
Kovács Gábor alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának a vezetője hangsúlyozta: a bűncselekmény helyszínén elvégzett aprólékos felderítőmunka vezetett eredményre. Egy eldobott cigarettacsikkről megállapították, hogy feltételezhetően az egyik elkövetőtől származott, a sértett ugyanis nem dohányzott.
Az Országos Orvosszakértői Intézet 2012. március 26-án azt a tájékoztatást adta a nyomozóknak, hogy a filteren talált DNS-minta egyezést mutat egy másik bűncselekmény helyszínén, szintén egy cigarettacsikkből nyert DNS-mintával.
Ez a bűncselekmény 2009 február végén Budapesten történt, egy éjszaka egy vendéglátóhelyen megtámadták az eladót, a pénztárból pénzt vittek el, és két mobiltelefon is eltűnt. Akkor a nyomozás nem vezetett eredményre - tette hozzá az alezredes.
A Bács-Kiskun megyei nyomozók kiderítették, hogy a 2009-ben történt rablásnál eltűnt egyik telefon kihez került. Az is kinyomozták, hogy a telefont értékesítő személy a bűncselekmény elkövetésekor a közelben lakott, majd Mélykútra költözött.
Kovács Gábor alezredes szerint ez volt az a pont, amely a két helyszín közötti kapcsolatot megalapozta, mert ettől kezdve már név szerint keresték az emberölés elkövetésével gyanúsítható férfit.
A férfit március 30-án Mélykúton fogták el, rövid tagadás után beismerte a bűncselekmény elkövetését, feltáró jellegű vallomást tett. Megnevezte tettestársát is; őt szintén elfogtak a nyomozók.
A bizonyítékok alapján az elkövető a budapesti rablást is beismerte.
Az ügyészség indítványára a Kecskeméti Városi Bíróság április 1-jén 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte mindkét gyanúsítottat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


