Jogerős ítélet
Hét és fél év börtönt kapott a társát megölő hajléktalan
Súlyosította, jogerősen hét és fél év börtönbüntetést szabott ki a Győri Ítélőtábla kedden arra a férfira, aki 2010 nyarán agyonverte hajléktalan társát.
2012.04.03 15:42MTIAz ítélet indokolásakor Kovács Tamás bíró arról beszélt: az elsőfokú ítélettel szemben arra a következtetésre jutottak, a tett pillanatában az volt Szax János szándéka, hogy megölje áldozatát, ezért bírálták felül a nem jogerősen hatéves börtönt kiszabó döntést.
Majoros Gábor ügyész arra hivatkozva kérte a tárgyaláson a büntetés súlyosítását, hogy aki a neki háttal álló, elmenni készülő sértett fejét négyszer, nagy erővel ütötte meg egy fakaróval, annak az volt a célja, hogy áldozata életét veszítse.
Érvelése szerint a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság első fokon kiszabott büntetése oly közel van a törvényi minimumhoz, hogy az semmiféle visszatartó erővel nem bír.
A férfi kirendelt védője ezzel szemben arra helyezte a hangsúlyt: Szax János kezdettől fogva beismerésben volt, egy folyamatosan fennálló, gyakran nem csupán szóbeli összecsapásokból álló konfliktus végére tett pontot a cselekmény, amiért ügyfele most bíróság előtt áll.
Mindezek alapján azt kérte, a bíróság állapítsa meg, hogy a vádlott erős felindulásban cselekedett, s ezért enyhébb büntetést szabjanak ki rá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


