Lenyúlta a nyugdíjat a postás
Nem rabolták ki: sikkasztott a kézbesítő
Az 53 éves, Győrújfalun kézbesítőként dolgozó asszonyt állítása szerint március 21-én délben, nyugdíj kézbesítésének napján ismeretlen támadó lefújta és táskájából több mint százezer forintot vitt el.
2012.03.29 14:01ma.huA helyszíni szemle és a rendőrség által begyűjtött adatok az ügyben sok-sok ellentmondásra utaltak. Többek között a helyszínelő rendőröknek feltűnt, hogy a lakásban a könnygáz hatását nem lehetett észlelni. A széles körű tanúkutatás ellenére szintén senki sem látott az asszony személyleírásának megfelelő, a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható személyt.
A nyomozók bizonyítási kísérletként könnygázsprayt fújtak a nő házába, melynek eredményeként azt tapasztalták, hogy a lakásba órákon keresztül nem lehetett bemenni.
A „vállalkozó által üzemeltetett postai szolgáltató hely kézbesítője” az elé tárt bizonyítékok hatására végül megtört. Beismerte, anyagi nehézségei sarkallták arra, hogy a pénzt elsikkassza, s ennek „fedő sztorijaként” találta ki „kirablásának” történetet. Azt, hogy többszöri kézbesítését megszakítva, otthonában ismeretlen tettes gázsprayvel fújt az arcába, ezt követően, pedig táskájából több mint százezer forintot vitt el.
A Győri Rendőrkapitányság sikkasztás megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást. Hamis vád és hatóság félrevezetése miatt az asszony ellen feljelentést tett a Győri Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


