Brutális terror
Tízéves volt a legnagyobb - folyamatosan erőszakolták őket
Fegyházra ítélték a fiaikkal szemben szemérem elleni erőszakot elkövető szülőket.
2012.03.28 18:05MTIÍtéletet hirdetett a Miskolci Törvényszéken szerdán abban a büntetőügyben, amelyben egy borsodi faluban élő nagypapát és a szülőket vádolták négy kisfiuk ellen elkövetett szemérem elleni erőszakkal; a vádlottakra fegyházbüntetést szabott ki a bíróság.
A Péter Zoltán vezette bírói tanács az elsőrendű vádlottat, a gyerekek apját négyrendbeli, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette és kétrendbeli testi sértés miatt 14 év fegyházra ítélte. A másodrendű vádlottat, az anyát négyrendbeli, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette miatt 12 év, a nagyapát, a harmadrendű vádlottat pedig ugyanezért 10 év fegyházra ítélte a törvényszék.
Szabó József, a Miskolci Törvényszék szóvivője az MTI kérdésére elmondta: ebben az ügyben korábban a Debreceni Ítélőtábla új eljárásra kötelezte a törvényszéket - az akkori Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságot -, és ez az eljárás ért véget most. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek, így az ügy másodfokon ismét a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.
Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség sajtószóvivője korábban az MTI-nek azt mondta: a három vádlott közös háztartásban, együtt élt 2008-ig a házaspár négy fiával, akik közül a legidősebb is csak tízéves volt, amikor kiemelték őket a családból. A gyerekek végül a nevelőszülőknek mondták el, mit tettek velük korábban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


