Csak egy kis mutyi?
Vesztegetett, visszaélt Szőc polgármestere a rendőrség szerint
Vesztegetés miatt indult nyomozás Sz. Tibor független szőci polgármester ellen, majd kiderült, hogy valószínűleg hivatali visszaélést és jelentős kárt okozó csalást is elkövetett.
2012.03.21 15:22MTIKómár Viktória, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán: az ajkai Magyar Imre Kórház boncmestere tett bejelentést, hogy a polgármester és édesapja 2011. október 11-én azzal kereste meg, hogy ha a polgármester érdekeltségéhez tartozó temetkezési céghez irányítja az elhunytak hozzátartozóit, 30 ezer forintot fizetnek nekik elhunytanként.
A boncmester az ajánlatot elutasította. A Veszprémi Városi Bíróság 2011. november 25-én elrendelte a polgármester előzetes letartóztatását. A polgármester és társa először tagadta, később beismerte a vesztegetést - közölte Kómár Viktóra. Hozzátette: a polgármestert már hivatali visszaéléssel és jelentős kárt okozó csalással is gyanúsítják.
A polgármester előzetes letartóztatását a bíróság 2012. március 25-ig meghosszabbította, mivel azonban egy korábban elkövetett bűncselekmény - adócsalás és számvitel rendjének megsértése - miatt ugyanezen bíróság jogerősen egy év szabadságvesztésre elítélte, jelenleg már e büntetését tölti.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


