8 évet kapott a mindszenti férfi
Addig ütötte barátnőjét, míg az bele nem halt
Első fokon nyolc év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Szegedi Törvényszék azt a mindszenti férfit, aki olyan súlyosan bántalmazta barátnőjét, hogy a nő néhány héttel később meghalt.
2012.03.12 17:31MTIA 38 esztendős férfit halált okozó testi sértés és magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A nyolc általános iskolai osztályt végzett, korábban erőszakos bűncselekmény miatt is büntetett Horváth Sándor és a későbbi sértett hosszabb időn át szerelmi kapcsolatban állt.
Rendszeres alkoholfogyasztásuk miatt gyakran féltékenykedtek egymásra, a férfi többször is bántalmazta a nőt.
A nő, bár a sérülései többször orvosi ellátást is igényeltek, soha nem fordult a hatóságokhoz. A nő 2011. július 9-én az édesanyjával egy mindszenti kocsmában italozott, majd elmentek egy férfi ismerősük otthonába. A szintén ittas vádlott, miután megtudta, hogy a nő távozott a kocsmából, utánament, berúgta a ház kapuját, bement az épületbe, ahol az asszonyt az ágyon ülve találta egy férfi mellett. Ezt meglátva azt feltételezte, hogy a két ember között szexuális kapcsolat létesült. A nőt a hajánál fogva a földre rántotta, többször megütötte és megrugdosta, és a nő védelmére kelő férfit és a sértett édesanyját is bántalmazta.
A vádlott ezután a sértettel és annak édesanyjával közösen a nő otthonához ment. Az idősebb nő azonban - félve attól, hogy a vádlott folytatja a sértett ütlegelését - nem akarta beengedni az épületbe a férfit, ő azonban berúgta a kaput.
A sértett édesanyja rendőröket hívott, de a bántalmazott nő azt mondta nekik, nem történt semmi, nincs semmi baja. A járőrök mégis orvost hívtak, a sértett így került kórházba.
A nő elvesztette eszméletét, életmentő koponyaműtétet hajtottak rajta végre, de kómába esett, majd tavaly július 30-án meghalt. A szakértői vélemény szerint halálát a kemény koponyaburok alatti vérzés és tüdőgyulladás okozta, halála összefüggésben állt a bántalmazásokkal.
A vádlott a tárgyaláson beismerte a bűncselekmény elkövetését, vallomása közben azonban rosszul lett, így korábbi nyilatkozatait olvasták fel.
A férfi többször is azt mondta, nagyon megbánta a történteket. A bíróság ítéletét az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezést jelentett be, így a döntés nem jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06