Felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja is
Pisztolyt nyomott haragosa halántékához a fiatal
Szombaton délután Keszthelyen egy fiatal férfi korábbi nézeteltérésük miatt a sértettet kihívta lakásából az utcára, ahol előző napi szóváltásukat felelevenítve fenyegetésképpen egy maroklőfegyvernek látszó tárgyat nyomott halántékához.
2012.03.12 12:38ma.huA férfi ezurán távozott. Lövés, illetve személyi sérülés nem történt. A keszthelyi rendőrök nem sokkal a bejelentés után lakásán elfogták és a Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított tizenkilenc éves helybeli férfit. Az elfogás során a rendőrök lefoglalták a férfi által részükre átadott, az elkövetéshez használt gáz-riasztó fegyvert, valamint a hozzá tartozó kettő darab 9 mm-es lőszert, amelyek tartásához engedéllyel nem rendelkezett. Mivel felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja is, ezért rendőrök intézkedtek a vizelet mintavételre is. A férfi ellen, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte, fegyveresen elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, melynek keretében őrizetbe vételére is sor került.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


