Nincs még kihallgatható állapotban
Megkéselte a feleségét, majd öngyilkos lett a férj
Nincs még kihallgatható állapotban az a nő, akit férje szerdán délután több késszúrással megsebesített Kiskunmajsán, majd a férfi öngyilkosságot követett el.
2012.03.01 10:36MTIMihályné Bornemisza Eleonóra alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökö nelmondta: a rendőrség szerdán még életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben, amit csütörtökre átminősítettek, így emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás az öngyilkosságot elkövető férj ellen.
A házaspár vitájának nem volt szemtanúja, a házaspár három kiskorú gyermekét - akik a családi veszekedés idején nem voltak otthon - a tragédia után a nagyszülőknél helyezték el - tette hozzá.
A szóvivő közlése szerint, a családi házban történt veszekedés után a megszúrt asszony el tudott menni az orvosi rendelőig, ahol az orvos értesítette a mentőket, akik a 33 éves nőt életveszélyes állapotban szállították a kiskunhalasi kórházba. A doktor értesítette a rendőröket is, akik rövid időn belül a családi házhoz mentek, de a férfit már holtan találták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


