Menthetetlenek voltak
Brutális képek: Másfél éves kisgyermek is meghalt a lakástűzben Komáromban
Lakástűzben halt meg két ember vasárnap Komáromban - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
2012.02.19 18:35MTIAz MTI névtelenséget kérő szemtanúktól úgy tudja, hogy egy férfi és másfél éves kisfia veszette életét.
Jenei Krisztián, az igazgatóság sajtószóvivője elmondta: egy lakótelepi lakás egyik szobája teljesen kiégett, a tűzoltók mindkét bent tartózkodó személyt kihozták. Egyikük már a helyszínen elhunyt, másikukért mentőhelikopter érkezett, de az ő életét sem lehetett megmenteni. Az épületből húsz embert kellett kimenekíteni.
A szemtanúk szerint a tűz a gyerekszobában keletkezett, ahol egy hősugárzó működött. A férfi észlelte, hogy füst jön ki a szobából és bement a gyerekért, az ajtót becsukta maga mögött, ám kifelé már valamiért nem tudta kinyitni. A másik szobában lévő élettársa először segíteni próbált, majd a szomszédokat hívta, de a füst miatt nem tudtak bemenni a lakásba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


