Nem sérültek meg a rendőrök
Tömegverekedésbe fulladt a tejfakasztó buli a SOTE-klinikán
Nem sérültek meg rendőrök vagy kórházi dolgozók a SOTE I. számú, Baross utcai szülészeti klinikáján múlt éjszaka történt verekedés során - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2012.02.09 13:34MTIA BRFK - megerősítve éjszakai tájékoztatását - azt közölte: egy fővárosi egészségügyi intézményben két, több tagból álló társaság között szóváltás alakult ki, amely tettlegességig, verekedésig fajult, az összetűzés során egy ember könnyű sérülést szenvedett.
A rendőrök a helyszínről négy embert állították elő a VIII. kerületi rendőrkapitányságra, velük szemben csoportos garázdaság bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A BRFK határozottan cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint térelválasztó oszlopokkal verték a rendőröket, akik pajzzsal védekeztek, és orvosok, nővérek is megsérülhettek a tömegverekedésben. A közlés szerint nem merült fel olyan információ, mely szerint a garázdaságban érintett személyeken kívül más is megsérült volna.
A verekedés a SOTE I. számú, Baross utcai szülészeti klinikáján történt. A kórház vezetése nem kívánt nyilatkozni, arra hivatkozva, hogy az ügyben rendőrségi eljárás folyik.
Kórházi dolgozóktól úgy tudni, hogy a verekedés két család között, egy korábbi tartozás miatt robbant ki, és nem azért, mert az intenzív osztályon kezelt újszülötthöz nem engedték be a nagy számban megjelent rokonokat. A családtagok állítólag egy-egy hozzátartozójukhoz érkeztek a kórházba, akinek gyermeke született, és a klinika folyosóján találkoztak.
Egyikük a korábban kölcsönadott pénzt követelte volna vissza, és ebből előbb szóváltás, majd dulakodás, később verekedés alakult ki; a kórház dolgozói ezt követően értesítették a rendőrséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


