Menekülés közben leült a fűre a tolvaj
Kenyeret vett, elemet emelt el, de nem ment az elmenetel
Egy 23 éves miskolci férfi az egyik helyi nagyáruházból több csomag elemet, borotvát és néhány üveg italt akart kivinni fizetés nélkül.
2012.01.25 09:21ma.huA biztonsági őr segítségével a rendőrök a közelben elfogták a bolti tolvajt, akit 72 órán belül bíróság elé is állítottak.
Az egyik miskolci nagyáruházból kértek telefonon rendőri intézkedést, mert lopás történt. A kiérkező rendőrjárőrök az áruház közelében arra lettek figyelmesek, hogy egy férfi rohan az üzlet irányából, utána pedig egy biztonsági őr szalad. Eközben a menekülő a kabátja alól több üveget eldobott, majd nem sokkal ezután megállt és leült a füves területre, ahol követője utolérte. A rendőrök ekkor elfogták a menekülőt. A járőröknek a biztonsági őr a helyszínen elmondta, hogy azért szaladt a 23 éves fiatalember után, mert lopott az áruházból és el akart menekülni az értékekkel.
A lopással gyanúsított férfi az üzletben egy csomag szeletelt kenyeret vásárolt, amit a pénztárnál kifizetett. Amikor azonban a lopásérzékelő kapuhoz ért, az bejelzett. Ekkor felszólították, hogy álljon meg, de ekkor hirtelen futni kezdett és csak kint tudták utolérni. A bolti tolvaj 11 csomag elemet, 2 borotvát, valamint 5 üveg fél literes pálinkát rejtett a ruházatába, amit ki akart vinni az áruházból.
A Miskolci Rendőrkapitányság az elkövetővel szemben lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. A 23 éves miskolci fiatalembert elfogását követően 72 órán belül bíróság elé állították, a bíróság jogerősen 1 év 7 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évre felfüggesztette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


