Szidalmazta a cigányokat
Puskával fenyegette a romákat Dány jegyzője?
Feljelentjük a rendőrségen az állásából felfüggesztett dányi jegyzőt - mondta szerdán az MTI tudósítójának Szajkó Béla, a Pest megyei Dány község Cigány Kisebbségi Önkormányzatának elnöke.
2008.04.23 15:48MTIAz atrocitások még az elmúlt évben történtek, de mi csak néhány hete értesültünk az eseményekről - tette hozzá Szajkó Béla. Az egykori jegyző az irodájában egy cigány asszonyt nekilökött az íróasztalnak, miközben lecigányozta. A másik esetben az erdész társaságában az erdész kocsijából előkapott puskával földre kényszerített hat romát, köztük két gyermeket.
Szidalmazta és felszólította őket, hogy költözzenek el a faluból. Ez az ember most is itt él Dányon - mondta Szajkó Béla. A szerdai ülésünkön a meghívott vendégek, köztük a polgármester előtt hozzuk nyilvánosságra az eseteket - mondta a kisebbségi önkormányzat elnöke. A település polgármestere, Gódor András elmondta: a képviselő-testület még 2006-ban indított fegyelmi eljárást a jegyző ellen, amelynek lefolytatása után állásából felfüggesztették.
Az ügyben a munkaügyi bíróság még nem hozott jogerős ítéletet. A fegyelmi eljárásnak azonban nincs köze a romákat ért atrocitásokhoz - nyilatkozta a polgármester.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


