28 illegális bevándorló
Hidegre téve: rengetegen próbáltak beszökni a zöld határon
Hiába köszöntött be a fagy: csak a tegnapi napon 28-an, köztük négy gyermek próbált meg Magyarországra jutni a szürkészöldre fagyott határon át.
2011.12.21 09:39ma.huDecember 20-án, sötétedés után egy helyi lakos lett figyelmes egy idegenekből álló csoportra Röszke külterületén, akik egy tanya mögött bújtak el. Értesítette a Szegedi Határrendészeti Kirendeltséget. A helyszínre irányított rendőrök két indiai és három pakisztáni állampolgárt fogtak el.
Egyikőjük sem először próbálkozott már Magyarországra jutni, ugyanis mind az öt fő ellen beutazási és tartózkodási tilalom volt érvényben – írta közleményében a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Később a széksósi főcsatornát követve próbálkozott egy kilenc főből álló: a stabil hőkamera jelzése alapján a rendőrök elfogták a két családot, köztük négy gyermeket. Az egyik férfiról szintén kiderült, hogy korábban már tetten érték a magyar rendőrök tiltott határsértés közben.
Hajnalban aztán Röszke külterületén egy 14 fős csoportot is előállítottak a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai. Az afgán állampolgárok szintén a zöld határon keresztül léptek az országba.
A 28 fő jelenleg őrizetben van, ellenük eljárás indult – zárul a közlemény.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


