A térfigyelőkkel azonosították
Elfogták a milliárdos pénzszállító fosztogatójának bűntársát
Elfogták a pénzszállító-autó kifosztásával gyanúsított férfi egyik bűntársát - értesült kedden az egyik kereskedelmi televízió.
2011.12.06 18:48MTIA TV2 úgy tudja, hogy a jármű sofőrjének, aki ellen azóta nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, több bűntársa is volt, őket a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították.
A televízió információja szerint nem a pénzszállító sofőrjét, hanem annak egyik segítőjét fogták el a rendőrök.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a 37 éves Lőrincz Róbert múlt szerda délután ellopta a munkavégzéshez használt, általa vezetett gépkocsit a II. kerületi Medve utcából, az I. kerületi Donáti utcába hajtott.
A járműben lévő pénzt egy 1992-es évjáratú, fehér színű Volkswagen Passat típusú személygépkocsiba pakolták, majd távoztak a helyszínről. A rendőrök a hétvégén találták meg a meneküléshez használt autót. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya vasárnap közölte: a bíróság nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a férfi ellen.
A pénzszállító autó sofőrje sajtóértesülések szerint több mint egymilliárd forinttal, az eddigi legnagyobb magyarországi zsákmánnyal menekült el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


