Több lakás lakhatatlanná vált
Robbanás és tűz Budapesten a VIII. kerületben
Tűz ütött ki péntekre virradóra Budapesten VIII. kerületi a Mátyás téren egy 4 emeletes bérház 4. emeleti lakásában feltehetően gázrobbanás történt, és ennek következtében több közfal a lakások között kidőlt.
2008.04.18 07:23MTIMolnár Péter, a budapesti tűzoltók szóvivője az MTI-nek elmondta: eddig úgy tűnik, hogy a detonáció három vagy négy lakást érintett, a lehulló vakolatdarabok két személyt könnyebben megsebesítettek. Őket a mentők kórházba szállítják. Körülbelül 50-60 négyzetméter területen tűz keletkezett. A lángokat két vízsugárral eloltották. A lakásokban, illetve részben a tetőzet deszkázatára a tűz átterjedt, és ott is eloltották egy vízsugárral a tüzet.
A tűzoltók lakásokban rekedt személyeket nem találtak. Az épületet a lakók részben önmaguktól elhagyták, a többieket a tűzoltók a tűzoltás, illetve a mentés idejére kivitték. A tűz keletkezésének okát a végleges oltást követően tűzvizsgáló szakemberek fogják megvizsgálni. A szóvivő elmondta azt is, hogy a főfalak is megrepedtek, illetve megmozdultak, több mellékfal pedig kidőlt, ezért statikust kértek a helyszínre. Valószínűleg több lakás lakhatatlanná vált.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


