Befejeződött az épületek átvizsgálása
Se robbanás, se nyom Pécsett
A délután folyamán összesen nyolc épület kiürítését és átvizsgálását hajtották végre a rendőrök és a terrorelhárítás. Még nyomot se találtak.
2011.11.03 19:46ma.hu2011. november 3-án délelőtt telefonon jelentette be egy személy a Tűzoltóság ügyeletére, hogy a délután folyamán Pécs város több területén, az egyik belvárosi bevásárlóközpontnál, a bíróság és ügyészség épületeinél, valamint a NAV több objektumánál bomba fog robbanni.
A bejelentés alapján a rendőri intézkedések megkezdődtek, a délután folyamán összesen nyolc épület kiürítését és átvizsgálását hajtották végre a Pécsi Rendőrkapitányság, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ munkatársai. Az épületekben robbanószerkezet vagy egyéb gyanús tárgy nem került feltalálásra.
Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt indította meg az eljárást ismeretlen tettes ellen.
Az Iroda eddigi adatai szerint a telefonáló férfi azzal fenyegetőzött, hogy az épületeknél akkor fog robbantani, ha a hatóságok nem engednek szabadon bizonyos fogva tartott személyeket.
Az üggyel kapcsolatban a nap folyamán egy személy került előállításra, a férfi elszámoltatása jelenleg folyamatban van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


